Játékok utazás közben

Hogyan kössük le gyerekeink figyelmét utazás közben, milyen útijátékokat játsszunk?

A nyári utazásokra való készülődés mindig nagy izgalommal tölti el a családokat. A várakozás, készülődés alatt sokszor merül fel, hogy milyen játékeszközöket, az útijátékok közül mit vigyünk magunkkal. A gyermekek ilyenkor leginkább az egész játéktárukat magukkal hoznák, ami teljesen természetes, hiszen ezek azok a tárgyak, melyek biztonságot, megszokottságot, folyamatosságot adnak nekik. Szerencsés kiválasztanunk pl. öt olyan játékot, amit akár utazós játéknak is elnevezhetünk, és amit még el tudunk csomagolni. A mi családunkban a gyerekeinknek a kedvenc plüss figurái, akik mindenhová elkísértek bennünket, külön útlevelet kaptak. Közösen készítettünk egy kis okmányt, melyen szerepelt a plüssök igazolványképe, nevük, születési helyük, idejük, szüleik neve, lakcímük, kedvenc ételük, italuk, játékuk és az is, hogy kit kell értesíteni abban az esetben, ha elvesznének. A játékeszközök, plüssök mellett érdemes magunkkal vinni pár kisebb méretű képeskönyvet, böngészőt, melyek az utazó könyvtár szerepét töltheti be. Esténként ebből is választhat a gyermekünk, hogy melyikből olvassunk, meséljünk neki.

Utazás közben attól függően, hogy hány éves gyermekekkel utazunk a következő verbalitásra épülő játékokat érdemes kipróbálni:

Találd ki, hogy ki vagyok!

Egyszerű, de nagyszerű útijáték, melyet már a legkisebbekkel is játszhatunk. Írjunk körbe (egyes szám első személyben) olyan állatokat (de lehet gyümölcsöket, járműveket, családtagokat stb.), melyeket már ismernek a gyermekeink, pl. négy lábam van, szeretem a csontot, imádok sétálni és játszani a gazdámmal, ugatni is szoktam. Ki vagyok én?

Színkereső

Többféle módon is játszható. Az egyik formája, hogy mondunk egy színt, pl. sárga, és össze kell gyűjtenünk minél több olyan dolgot az emlékeinkből, aminek sárga színe van, pl. a Nap, a cirom, a kedvenc csészém stb. A másik verzió, hogy az adott környezetben kell gyűjtenünk sárga színű dolgokat, pl. séta közben vagy a parton körülnézve.

Stop!

Soroljunk fel egy adott csoportba tartozó dolgokat, pl. gyümölcsöket: alma, körte, málna, dinnye stb. és rejtsünk közé olyat, ami nem oda illik, pl. lángos. Ha a gyermekünk észreveszi, hogy nem oda tartozó dolgot hall, azt kell mondania, hogy: „Stop!” Ekkor csere következik, most ő mond dolgokat (pl. járműveket, zöldségeket, színeket, családtagodat stb.) Ha nem hallja meg az oda nem illő dolgot, ismét mi következünk. A játék nevét kedvünkre változtathatjuk, kereshetünk egy olyan „megállító” szót, ami a mi családunk sajátja, pl. mondhatjuk ilyenkor azt, hogy: borsó vagy kakaó.

 

Jó utat, vidám kikapcsolódást kívánunk!

Ezt is olvasd el!