Engedelmes, vagy együttműködő gyermeket neveljünk?

Az együttműködő nevelés keretein belül meg kell találni az egészséges egyensúlyt, hogy teret adjunk a gyerek akaratának, de az irányítást nem adjuk át neki.

Az érzelmi önszabályozást a szüleitől tanulja a gyerek. A történelmi és kulturális múltból adódóan hazánkban a poroszos stílusú nevelés az alapértelmezett metódus. Ennek célja, hogy engedelmességre kell szoktatni a gyermeket, ha szükséges, akkor retorziók, akár büntetés árán is. Sajnos ez utóbbi még napjainkban is magában foglalja az érzelmi és fizikai bántalmazást egyaránt. Pedig az együttműködő nevelés hasznos a gyereknek és a társadalomnak egyaránt.

A poroszos stílus idejétmúlt metódus

Az engedelmességre nevelés két alapvető megküzdési stratégiát tanít a gyerekeknek:

  1. Ha gyermekkorában megtörjük az akaratát, azzal leneveljük arról, hogy integritását megőrizze, az érdekeinek érvényesítését kulturáltan és egyben hatékonyan fejezze ki. Felnőttként sokkal nagyobb eséllyel fog alárendelt szerepben feltűnni, hiszen azt tanulta, hogy az ő célja és akarata csak másodlagos.
  2. A másik lehetséges verzióban azt tanulja meg a gyerek, hogy mások akaratának megtörésével, annak figyelmen kívül hagyásával, erővel és akár erőszakkal tud csak érvényesülni.

Mindkét esetben a traumatizált hisztikezelés megágyazhat a passzív-agresszív, nárcisztikus vagy abuzív attitűdnek. (Nem keverendő az egészséges nárcizmussal, ami összhangban van a realitással!)

 

Az együttműködés segíthet a gyermeknek, hogy sikeresebb, csapatban hatékonyabb felnőtt váljon belőle.

 

A nárcisztikus attitűd mindazonáltal nem jelent feltétlenül nyílt agressziót. Sok felnőttnél is tapasztalható az alacsony önbecsülés miatt kialakuló kisebbrendűségi komplexus. A nárcisztikus személyiség ugyanis tisztában van a saját hiányosságaival, amit éppen azzal igyekszik ellensúlyozni, hogy ennek pont az ellenkezőjét kommunikálja, illetve másokon keresztül próbálja elérni a vágyai beteljesítését. Ez állhat abból, hogy másokkal végezteti el a házi feladatát, de akár teljesen rá is telepedhet a testvéreire, és céljait érzelmi zsarolással éri el.
Szerencsére a képzett szakemberek segítségével gyermek, kamasz és felnőttkorban is kezelhetővé válik ez a fajta viselkedési zavar.

Ennek előfeltétele azonban: 

  • A probléma felismerése, például a közösen végzett házimunka, csoportjátékok, vagy a szerepjátékok közben tanúsított viselkedés alapján.
  • Objektív és racionális alapokon nyugvó értékelése,
  • és természetesen az érintett gyermek, kamasz vagy felnőtt együttműködésre való készsége.

Az együttműködő neveléssel a gyermek sikeresebb felnőtté válik

Ezzel szemben a modern nevelési felfogás együttműködésre szoktatja a gyermeket, ami nemcsak célravezetőbb, de a sikeres felnőtt élet egyik alappillére is.

Az együttműködésre törekvés megtanítja a gyermeket:

  1. alkalmazkodni,
  2. csapatban dolgozni,
  3. az igényeit erőszakmentesen és kulturáltan kifejezni,
  4. a vágyait és igényeit térben-időben elhelyezni, célorientáltan beteljesíteni.

Egyúttal arra is képessé válik, hogy mások, és a saját tehetségét, képességeit felmérve, különböző csoportokban helyesen pozicionálja önmagát, anélkül, hogy túldimenzionálná, vagy alábecsülné azt.

Meg lehet előzni a hisztit az együttműködés eléréséhez?

A gyermek szélsőséges megnyilvánulásainak kezeléséhez a szülők és a család konszenzusos magatartása, valamint egyértelmű határok szükségesek. Következetesen és egybehangzóan kell kiállni a letett szabályrendszer mellett, amit a gyermek “hisztije” sem írhat felül, de nem kell mindenáron elkerülni/megakadályozni a hisztit.

Az érzékeny szituációk közben ugyanis érlelődik a gyermek megküzdési stratégiája, és többek között ennek során dől el, hogy ő maga empatikus/együttműködő, zaklató/zsarnoki, vagy manipulatív/mártír személyiséggé fejlődik-e.

 

Remek eszköze az együttműködő nevelési stratéguának a hintázás. Ez ugyanis biztonságérzetet kelt és csökkenti a stresszt.

 

Hogyan ne előzzük meg a hisztit?

  • Elkerüljük azokat a szituációkat, amire várhatóan hisztivel fog reagálni a gyerek, mivel így esélyt sem adunk neki arra, hogy megtanulja kezelni az érzelmeit.

Például: Nem megyünk vele nyilvános helyre – homokozó, strand – ahol elveheti más gyerekek játékát.

  • Szándékosan/figyelmetlenségből provokatív helyzetet idézünk elő.

Például: Az igényei, érzései degradálásával megalázzuk őt: kinevetjük, lekicsinyeljük, vagy szándékosan megsértjük az integritását: ha nem akar enni, belekényszerítjük az ételt, vagy büntetésként éhesen aludni küldjük.

Sajnos a tipikus patriarchális, hierarchikus társadalmi berendezkedés és családmodell milliószámra termeli ki az éretlen személyiségű felnőtteket, akiktől az sem áll távol, hogy a gyermek rovására, kárára pozicionálják saját magukat, viszaélve a gyermek természetszerű helyzetével.

Az “Amíg az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed…” jellegű hegyibeszédekből, a “Bezzeg az én időmben…” nagymonológokból a gyermek csak annyit ért meg, hogy alárendelt szerepe van a családban.

A hierarchia ilyen jellegű felállítása, a szülői tekintéllyel való visszaélés:

  • A gyermek természetszerűen kiszolgáltatott helyzetére apellál.
  • A biztonságot és a szeretet feltételekhez köti, a gyermek igényeit degradálja,
    • ami nemcsak helytelen és igazságtalan, de alapjaiban rombolja a gyermek személyiségét.

Hogyan előzhető meg a hiszti?

Sok esetben már a hiszti kitörése előtt érzékelni lehet a gyermek feszültségét, amit a pillanatnyi hangulatától függően hintázással, valamint mozgásos játékokkal tudunk idejekorán kezelni. Ez az együttműködő nevelés kulcsa.

 

Az egyensúlyozó játékokkal a nevelés jutalmazó, dicsérő és önbizalomnövelő részét építhetjük ki, így alakul ki a gyermekben az együttműködés készsége.

 

  1. A mozgás, futkározás, ugrálás olyan hormonális változásokat indít el a szervezetében, amik egyrészt kioltják a feszültséget, másrészt az endorfin és a szerotonin termelődése elégedettséget, örömérzetet vált ki.
  2. A hinta a ringatás szinonimája a gyermek számára. A szorongást, feszültséget, félelmeket kioldja a ritmikus mozgás, a lebegő, súlytalan érzés pedig biztonságos közeget teremt, mivel a méhen belül töltött időt imitálja. (Nem véletlen, hogy a felnőttek is szeretnek hintázni, hintaágyban szunyókálni, vagy vízen ringatózni.)

Játék közben a pozitív megerősítéssel támogassuk az énképét, de ügyeljünk arra, hogy a dicséretnek valóban legyen alapja:

  • Milyen magasra ugrottál, nagyon ügyes vagy!
  • Hű, milyen messzire dobtad a labdát!
  • Nahát, milyen sokáig tudsz egyensúlyozni!

Különösen kislányok esetében válhat később veszélyessé a mindenáron engedelmességre nevelés, hiszen az intimitás egészséges kifejezésében és megélésében a testük integritásának megőrzése, a saját döntéshez való jog, szükség esetén az önvédelem gyakorlása minden esetben prioritást kell, hogy élvezzen.

Ezt is olvasd el!