A hiszti kezelése kisgyermekkorban

Előbb-utóbb minden szülő találkozik a gyermeke akaratának szélsőséges megnyilvánulásával, amit a köznyelv hisztiként minősít. Az, hogy a gyermek az érdekeit érvényesíteni akarja teljesen természetes folyamat, ami hozzátartozik a személyisége fejlődéséhez, ahogy az is, hogy képessé válik az érzései kezelésére, valamint, hogy térben és időben kitolja a vágyainak beteljesítését. Ez a képesség viszont érzelmi kontrollt igényel, amire az egészen kicsi gyermekek még nem képesek. Ilyenkor feszül egymásnak a szülő és a gyermek elképzelése. A feszültség forrása viszont sokszor nem is a gyermek akarata, hanem a szülő reakciója: a gyereket engedelmességre kell nevelni, amihez a hiszti megfelelő kezelése szükséges.

Tényleg meg kell akadályozni a hisztit?

A hisztit nem megakadályozni, hanem kezelni kell, akár otthon, akár nyilvánosan történik.

Nézzünk néhány általános stresszfaktort:

1. Fizikai kényelmetlenség: éhség, fáradtság,
2. Veszélyérzetből adódó szorongás: fél a szomszéd hangos és agresszív kutyájától vagy akár a mozgólépcsőtől.
3. Kirekesztettség: a felnőttek az ő jelenlétében is csak egymással beszélgetnek, testvérféltékenység.
4. Feladatok teljesítése miatti frusztráció: nem akar oviba menni, vagy másnap matek felmérő lesz a suliban.
5. Vágyak beteljesítésére való várakozás: fagyit/kisautót/kiscicát akar most azonnal.

Képzeljünk el egy distressz-mérőórát, aminek a mutatója 1 és 10 között mozog:

1. Amíg egy átlagos lelki alkattal rendelkező gyermek esetében a fenti esetekre adott azonnali válaszreakció a narancs-zóna alsó régiójában 3-5 szinten van, például erőszakosan felhívja magára a figyelmet vagy ellenáll,
2. Addig egy túlérzékeny gyermeknél az azonnali válaszreakció már a narancs-zóna felső régiójában 6-8 között mozog, például sírni, kiabálni kezd.

A szülő és a környezet helytelen reakciójára viszont egy szempillantás alatt átlendül a maximumot jelentő vörös zónába, ahol már irracionálisan viselkedik:

• Sikoltozik,
• Rombol,
• Földhöz veri magát.

A szülők a saját személyiségüktől és érzelmi intelligenciájuktól függően reagálnak, például:

• Kiabálnak vele, rosszabb esetben fizikailag bántalmazzák, esetleg megalázzák a gyereket,
• Belemennek a játékába, és megadják neki amit akar (jutalmazott hiszti),
• Empátiával rávezetik az együttműködésre.

Ez utóbbi hosszadalmas folyamat is lehet, ráadásul a környezet negatív reakciói hátráltatják a szituáció feloldását.

A hiszti kezelésének eszköztára

Ahhoz, hogy a hisztit érdemben kezelni tudjuk, nemcsak szeretni, de tisztelni is kell a gyermeket.

Azzal, hogy őszintén megéljük az érzéseinket, de egyúttal intelligensen kezeljük azokat és erre megtanítjuk őt is:

• a kötődés, kapcsolódás hangsúlyozásával stabilitást, érzelmi biztonságot,
• a technikákkal működő eszköztárat biztosítunk neki, amivel később sikeresen kezelheti a saját bizonytalan, feszült élethelyzeteit felnőtt korában és később a saját gyerekeivel.

Támogató kiállás minden szinten

Sok szülő a környezettől vár megerősítést, amivel a gyermek számára még megalázóbb helyzetet idéz elő.

Ehelyett egy olyan biztonságos közeget kell teremteni amiben az szembe tud nézni az érzéseivel, elfojtás helyett:

• Meg kell húzni a határt azok számára, akik be akarnak avatkozni, legyen az a nagymama, a testvér, vagy nyilvános helyen egy vadidegen ember. (Sajnos nagyon ritka a valóban segítő szándékú külső beavatkozó.)
• Ne hajoljunk, tornyosuljunk a gyermek fölé,
• Ne lépjünk be az intim szférájába,
• Inkább egy-másfél méterre tőle térdeljünk, vagy üljünk le, hogy szemmagasságba kerüljünk vele.

Ezzel is fizikailag kifejezzük, hogy partnerként kezeljük őt, nem alárendeltként.

A higgadtság megőrzése a hiszti közben

Míg a gyermektől nem, addig a szülőtől joggal elvárható, hogy megőrizze az érzelmi stabilitását. Minél instabilabb a szülő, annál bizonytalanabbá válik a gyermek, és a hiszti eszkalálódik.

A legrosszabb, amit tehetünk, hogy büntetéssel:

• harag kifejezése (veszekedés, kritizálás),
• szeretetmegvonás (ridegség),
• szidás (megszégyenítés),
• bántalmazás (lefogás, kényszerítés, pofon)

arra kényszerítjük a gyermeket, hogy elfojtsa az érzelmeit.

A híres makarenkói pofon létjogosultságát maga Makarenko is a pályafutása mélypontjaként jellemezte, így pedagógiai hivatkozási alapként sem állja meg a helyét. Főleg annak fényében nem, hogy az alkalmazói pusztán saját érzelmi instabilitásuknak engednek utat, ráadásul még ideológiát is találnak annak alátámasztására.

Az első lépés, tehát, hogy megőrizzük/visszaszerezzük a higgadtságunkat:

• pusztán jelen vagyunk,
• nem teszünk semmit,
• nem is beszélünk, amíg le nem higgadtunk.

A hangunk elkeseredett vagy éles tónusa a szorongásos állapotból a teljesen szétcsúszott, sikoltózós-földhöz verős fázisig képes eljuttatni a gyereket.

Érzelmi támasz nyújtása

Sokszor nem is arról van szó, amit a gyermek akar, hanem arról, amitől fél, szorong, és mindez egy hétköznapi szituáció során kirobban belőle.

Halkan beszéljünk hozzá és ismételjük meg, amit mond, azzal kiegészítve, hogy megértem:

• Olyan szépen süt a napocska, megértem, hogy nem akarsz ma óvodába menni.
• Megértem, hogy fagyit akarsz, a fagyi finom.
• Megértem, hogy nem szeretnél bemenni a fogorvoshoz, furák a szagok, meg a hangok.

Ezzel egyrészt szóban is kifejezzük a támogatásunkat, együttérzésünket, másrészt “testet”, formát adunk a belső feszültség láthatatlan “szörnyeinek”, amik ezáltal legyőzhetővé válnak. Elvesztik mitikus/mágikus erejüket, amitől a gyerek úgy érzi, hogy megbénul, képtelen szembenézni vele.

Ha nem tudjuk, hogy mi áll a hiszti hátterében:

• Megértem, hogy feldúlt vagy, mondd el, hogy mi bánt, csendben meg foglak hallgatni.

Az empátia természetesen nem azt jelenti, hogy helyeseljük amit tett, vagy mondott, hanem azt, hogy megértjük a feldúltságát, és hogy joga van azt kifejezni. Ez nem elkényeztetést jelent, hanem az érzelmi intelligencia elsajátításához vezető út első lépését.

Az irányítás visszaszerzésének támogatása

A hisztit követő szégyenérzet szinte automatikus, hiszen a kontroll elvesztése számára is kínos, főleg, ha nyilvánosan történik meg. A hiszti kezelésének éppen az a célja, hogy a gyermek visszaszerezze az irányítást önmaga és az érzései felett.

Nyugodtan elmondhatjuk neki, hogy mi is feldúltak vagyunk, és szeretnénk a támogatását kérni ahhoz, hogy mindketten meg tudjunk nyugodni.

Ehhez több módszert is bevethetünk, ami egyúttal a figyelmét is eltereli.

• Légzőgyakorlat:

• • • A lassú 5-5 másodperces ki- és belégzés valóban segít lecsillapodni,
    • Bárhol működő megoldást ad a gyermek számára a feszültsége kezelésére,
    • Azzal, hogy önkontrollt gyakorlunk, példát is mutatunk a számára.

• Rajzolás:

• • • Kreatív megoldás, ha beszéd közben rajzolni kezdünk, és megkérjük, hogy rajzoljon velünk, vagy egyértelműen felkínáljuk számára a lehetőséget, szavak nélkül.
    • A rajzolás eltereli a figyelmét, és utat enged az érzések nonverbális kifejezésére.

• Behelyettesítés

• • Vonjuk be az érzelmeket megszemélyesítő labdát, bábot, nyomdát a folyamatba, például azzal, hogy a játékot megszemélyesítve, neki, vagy általa fejezzük ki azt, amit mi magunk is érzünk a helyzettel kapcsolatban, kérdezz-felelek formában.
  • A gyermeknek ezzel eszközt adunk a kezébe arra, hogy a problémájától eltávolodjon, behelyettesítsen, átruházza a fájdalmát, szorongását, csalódottságát, dühét.

Érintés, intimitás a hiszti feloldására

Eddigre a gyermek már valószínűleg kezdeményezni fogja a fizikai kontaktust, ilyenkor nem szabad visszautasítani.

Ha viszont még nem jutott el idáig, akkor:

• Kérjünk tőle engedélyt arra, hogy megfoghassuk a kezét,
• megsimogathassuk a haját vagy megölelhessük, attól függően, hol tart éppen az oldódásban.

Egy hierarchikus társadalomban, családban ahol a gyermekeket a szülők a tulajdonunknak tekintik, ez furcsának tűnhet. Ugyanakkor a kérés igenis szükséges lépés, mert ezzel azt fejezzük ki, hogy tiszteletben tartjuk nemcsak az érzelmi integritását, de a saját teste feletti önrendelkezését is.

Ahelyett, hogy a zsigeri reakcióinknak alávetjük, érdemesebb az empátiát, a tudatosan alkalmazott gesztusokat és a metakommunikációt segítségül hívni.