A legviccesebb társasjátékok

A társasjátékok szórakozás közben fejlesztik a gyerekek különböző képességeit, készségeit és összehozzák a családot.

Tombol a nyár, és az ezzel járó vakáció is, legalábbis a gyerekeknek. Ez pedig nem kis kihívást jelent a szülőknek, hiszen valahogy meg kell oldani az ovis, kisiskolás aprónép felügyeletét, méghozzá minőségi időtöltéssel tarkítva, például társasjátékok segítségével.

Elképzelés és valóság

A minőségi időtöltés fogalma persze teljesen más gyerek-, és felnőtt szemmel, amiből számtalan konfliktus eredhet. Képzeljük most el, hogy home office-ban dolgozunk, és nagycsoportos gyerekünk velünk tölti a napot. Fél nyolckor ébredés, egészséges reggelit készítünk, amit gyermekünk mindenféle könyörgés és vita nélkül jóízűen, tíz perc alatt elfogyaszt. Ezután bekapcsoljuk a céges laptopot, míg utódunk csendben rajzolgat, alkot, mi pedig mosolyogva már a jövő művészét látjuk benne. Kifejezetten gyermekeknek szánt logikai, ismeretterjesztő feladványokat old meg, ötvözve a kreativitását, és a problémamegoldó képességét. Ezalatt mi dolgozunk, és a nap végén mindenki elégedett és boldog. 

A társasjátékok lényege, hogy szorosabbra fűzi a családi kapcsolatokat és szórakoztatva nevel.

Ez nyilván nagyon jól hangzik, azonban a valóság merőben más

Valójában már fél hétkor talpon vagyunk a gyerkőc jóvoltából. Azt a kiesett egy óra alvást majd bepótoljuk, mikor pár percre lehunyjuk a szemünket mosogatás közben. A gyerek reggelire kakaós csigát szeretne kakaóval, sok kakaóval. Hiába tagadjuk, hogy van otthon kakaós csiga, mert már fel vagyunk készülve erre a helyzetre is. Elfoglaltságnak a fenti elképzeléseink helyett a Mancs őrjárat összes részének megtekintését tervezi. Munkánk során folyamatosan fejleszti önmagát a nekünk szegezett megszámlálhatatlan mennyiségű kérdéssel, és valahogy a filctoll, a gyurma, a festék sosem oda kerül, ahol szerintünk annak helye volna. Szükség van tehát egy-egy olyan közös programra, ami egyaránt kikapcsol minket és a gyerkőcöt is, amit kicsik és nagyok egyaránt várnak, így a cél érdekében kompromisszumra juthatunk az egyéb elfoglaltságok terén. Mivel maga az élet is egy mókás, társas játék, miért ne lehetne vicces társasjátékokkal felkészülni rá?

Mire tanítanak a társasjátékok?

A felnőtteknek, idősebb gyerekeknek készült társasjátékok általában összetettek, bonyolult szabályrendszerek segítségével, többféle stratégiával arathatunk dicső győzelmet ellenfeleink fölött. Komplex gondolkodást, folyamatos odafigyelést, koncentrációt, sok esetben logikus gondolkodást igényelnek. A kisebb gyerekeknek készült társasok azonban teljesen más szemszögből közelítik meg a közös mókázást. Az eleve nekik tervezett társasjátékok rövidek, pörgősek, nem tartanak órákig, így nem unják meg őket játék közben. Többnyire egyszerűek, a szabályokat pillanatok alatt át tudják látni a kisebbek is, illetve sok esetben viccesek, ami garantálja a felhőtlen szórakozást. A szórakozás szó azonban ne tévesszen meg bennünket, mert ennél azért jóval összetettebb, főleg, ha logikai játékokról van szó. De mit is tanul a gyerek a társasjátékozás során?

Koncentráció, türelem, problémamegoldó képesség

Vannak társasjátékok, amelyek megtanítják az apróságokat arra, hogy a sikerhez sokszor bizony rögös utat kell bejárni. Néhány színes pálcikával, golyóval, és egy fura kosárral, igenis lehet vicces még a fizika is! Többféle izgalmas játékmódot, és egyszerű szabályokat ígér a Ne ess le! társas. Úgy kell “magunkra” vigyázni, hogy közben a másik játékos orra alá a lehető legtöbb borsot törjük. A játék alapelve egy tovább gondolt Jengához hasonlítható. Az izgalmakon kívül persze ígér még rengeteg nevetést, vidámságot, és apát, anyát bevonva olyan közös időtöltést, ami nekik is kihívást fog jelenteni.

Megfigyelőkészség, memória, reflex fejlesztő társasjátékok

A különféle Dobble társasjátékok végtelenül egyszerűek, és olyan kis helyet foglalnak, hogy ideális utazójátékok. Nem igényel különösebb előkészületet sem. Népszerűségük nem pusztán a helytakarékosságnak köszönhető! Az alapjáték gyakorlatilag arról szól, hogy egy kártyapakliból felcsapunk két lapot. A lapokon több különféle ábra található, egy viszont biztos, hogy megegyezik. Ezt kell megtalálni, és aki elsőnek bemondja, hogy melyik ábra a közös, nyeri a kört. Túl egyszerű? Ez a titka, ki kell próbálni! Az ábrák méretben eltérhetnek, ami még izgalmasabbá teszi a játékot. Amint egy kicsit beletanulnak a gyerekek, apának és anyának fel kell kötnie a felkötnivalót, hogy lépést tartson! A Dobble kitalálói több játékmódot is felkínálnak, mint például a „Forró krumpli!”, hogy még változatosabb és mókásabb legyen ez az aprócska játék.

 

A társasjátékok akkor váltják be a hozzáfűzött reményeinket, ha a gyerekek életkorának megfelelőt választunk.

 

Mozgáskoordináció, reagálás váratlan helyzetekre

A Fejjel Lefelé Kihívás játékokban minden a feje tetejére áll. Ez nem vicc, szó szerint! Egy különleges szemüveg megfordítja a világot a játékos számára, és a teljesen hétköznapi mozdulatsorok nem mindennapi kalanddá változnak. Ebben az új, szokatlan dimenzióban minden egyszerű feladat mókásan komplikálttá válik. A felhőtlen szórakozással, és sok nevetéssel járó játéknak van szabadtéri, és beltéri verziója is, így nemcsak jó időben, az udvaron nyújt vidám kikapcsolódást az egész családnak, hanem akár esős napokon is garantálja az egymáson a hatalmas közös nevetéseket! Kicsiknek és nagyoknak egyaránt!

Ha kisebbekről van szó, akkor pedig egy Ügyes Galamb is mókás perceket tud okozni a különböző pózba ragadt gyerekeknek. De a lényeg mindig az, hogy a jó társaságra és kedvre ügyeljünk, akkor minden rendben lesz!

A közös társasozás segít a „kudarcélmény” feldolgozásában is a gyerekeknek. Ez természetesen nem mindig zökkenőmentes, viszont az élet része. Ne felejtsünk hát el mindig gratulálni a győztesnek, és erre megtanítani a gyermekünket is! A jó társasjátékok valójában nem a képességfejlesztésről szólnak, az pusztán pozitív mellékhatása a közös szórakozásnak!

Ezt is olvasd el!