Játékok örökmozgóknak

A benit és udvari játékok akkor tudják igazán lefoglalni az örökmozgókat, ha fizikailag és szellemileg is igénybe veszi a képességeiket.

Manapság, amikor egy gyerek túlmozgásos, hamar rásütik, hogy hiperaktív, figyelemzavaros. Ezt követően már záporoznak is a jótanácsok, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen helyzettel. Persze nagyon nem mindegy, hogy ki hívja fel a figyelmünket a vélt vagy valós tünetekre. Csupán azért, mert gyermekünk aktívabb az átlagnál, vagy mert nem azok a játékok, dolgok kötik le, mint a legtöbb társát, még ne következtessünk azonnal arra, hogy baj van.

Fontos, hogy a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődésére egyaránt odafigyeljünk

Ezért, ha például nagy a gyerek mozgásigénye nem elég, ha különböző sportokkal kifárasztjuk. Pont ugyanez igaz a figyelemzavarra is: nem elég csak a koncentrációra irányuló fejlesztő feladatokat gyakorolni a gyerekekkel.

Szerencsére fejlesztő pedagógusok, pszichológusok és gyakorló szülők is aktívan foglalkoznak a témával, így többféle lehetőséget, módszert is találhatunk arra, hogyan kössük le gyermekünk figyelmét és energiáját.

Vannak gyerekek, akik egyszerűen nem tudnak ülve maradni. Ahogy kipattan reggel a szemük, egészen lefekvésig beszélnek, kérdeznek, futkosnak vagy valamiben épp nyakig benne vannak. Jobb esetben egyedül vagy más gyerekekkel együtt játszva teszik mindezt, de előfordul, hogy hamar elvész a játékok varázsa, vagy egyszerűen megunják társaikat és inkább a szülőkön, nagyszülőkön csüngenek. Édes teher, de azért lássuk be, kimerítő is.

Játékok a lakásban

Nyáron pedig különösképpen feltűnik, ha a gyerekek nem tudják saját magukat lefoglalni és méginkább keresik a szülők társaságát. Éppen ezért összeállítottunk néhány olyan játék ötletet, amit otthon vagy nyaraláskor, a lakásban vagy akár az udvaron is játszhatunk velük közösen.

A mesék világa sem feltétlenül passzív, akár kreatív játékok is kialakulhatnak egy mesedélutánból.

A mese varázsa

A meséket minden gyermek szereti. Van, akinél ez a délutáni, esti alvási rituálé része, de valószínűleg bármikor szívesen leülnek meghallgatni egy-egy mesét. Vannak, akik csak hallgatni szeretik, mások pedig azokat a történeteket kedvelik, ahol ők is bevonódhatnak, akár aktív szereplőként.

Keressünk olyan meséket, mondókákat, ahol a történet alakításában a gyerekeknek is van szerepe. Ezáltal máris jobban figyelnek a körülöttük zajló eseményekre. Balázs Ágnes mese-sorozatában például olyan humoros meséket találunk, ahol a rövid történetekben egy-egy kifejezés elhangzásakor valamilyen előre meghatározott cselekvést kell megvalósítaniuk a gyerekeknek: például forogni kell egyet vagy felpattanni a székről. Az ilyen játékok közben arra azért figyeljünk, hogy hagyjunk elég időt a feladatok teljesítésére és csak azután folytatódjon a történet.

Bábszínház játékok

A kilencvenes évek kedvelt televíziós műsora volt Az égből pottyant mesék, Gryllus Vilmossal és Levente Péterrel. A gyerekek rajzai köré írtak történetet és elevenítették meg a rajzokból készült báb-mesejátékot. Otthoni bábjátékot mi is csinálhatunk a gyerekekkel. Ez készülhet egy már jól ismert történetet megelevenítve, vagy teljesen a gyerek fantáziájára bízva a mese alakulását és a szereplők megrajzolását. Nem kell hozzá sok eszköz sem, rajzlap, csomagolópapír, olló, ragasztó, színes ceruza, filctoll vagy esetleg festék. A bábokat hurkapálcikára erősíthetjük, a színpad pedig készülhet egy nagyobb kartondobozból.

 

A bábok, akár készen vettük, akár maguk készítettük őket a kreatívan használható játékok közé tartoznak.

 

Varázslatos egyensúly

Az egyensúlyozó korong igazán jó móka és akár még a felnőttek is kipróbálhatják. Mivel sík terepre van szükség, inkább bentre ajánlott játék. Állhatunk vagy ülhetünk is rajta, a lényeg, hogy ne essünk le! Akár még kézben tartva is lehet egyensúlyozni vele, ekkor egy kis golyót kell a korong felületén megtartani.

Az egyensúlyérzék fejlesztésére kiváló játék lehet az örökmozgó is. Még nagyobb gyerekek számára sem egyszerű a golyót megtartani a kijelölt ösvényen.

Játékok az udvaron

Kézzel-lábbal

A klasszikus ugróiskola mintáját követi az Ugorj és dobj! játék. A pályát színekkel jelölt karikákkal építhetjük ki: egymás után vagy mellé, de akár kicsit távolabb is egymástól, ha nehezíteni szeretnénk a feladaton. A dobókocka segít megmutatni, melyik karikába kell a játékosnak ugrania. Minél távolabb van egymástól a soron következő karika, annál nehezebb megérkezni a következő állomásra. Az ide-oda ugrálással, két lábbal vagy egy lábbal – mind fejlesztik a mozgáskoordinációt és lekötik a felesleges energiát.

Az előzőhöz hasonló elveken alapul a Twister játszószőnyeg. Ez talán a szülők számára is ismerős lehet, hiszen nagy sláger volt egy időben az Activity mellett. A játék lényege ugyanaz: a kezeket és lábakat kell a megfelelő színű mezőre tenni. Pókember vagy Gumiember génekkel rendelkezők előnyben!

Üss és dobj!

Ha nagyobb kertünk van, előkerülhetnek a mozgással egybekötött játékok. Akár mini golfozhatunk vagy krokettet is játszhatunk a gyerekekkel. Mivel ez már kicsit több kézügyességet igényel, inkább nagyobb gyerekeknek ajánlott, de némi szülői segítséggel akár a kisebbek is részt tudnak venni a játékban.

A kidobós játékokat is kedvelik a gyerekek, de ez csak akkor izgalmas, ha elegen vannak hozzá. Viszont a célba dobást lehet másképp is gyakorolni és nem kell rögtön dartsot venni. Léteznek olyan kislabda játékok, amelyekhez egy külön gyűjtőkosár is tartozik, különböző színekkel megjelölve a kosárban lévő zsebeket. A pontozás pedig attól függ, melyik zsebbe sikerült beletalálni a labdával.

 

 

Ezt is olvasd el!